Kezdetekről …
Az általános iskolában 1986-ban volt egy komoly bokaficamom. Sokáig gipszben volt a bal lában emiatt miután lekerült a gipsz nehezen bírta a lában a terhelést. Hónapok elteltével is még mindig sántítottam.
Ekkor kerestünk fel másik orvost szüleimmel aki a rehabilitáció részeként először a kerékpározást majd a kocogást ajánlotta.
Kaptam egy kemping kerékpárt. Örültem, hogy minden megoldódik, de tévedtem. Hetekbe telt mire már kezdett erősödni a lában, nem egyik percről a másikra. Egyre többet és többet kerékpároztam, mindig csak a kitűzött táv volt a lényeg nem az idő. Pihenőnapokat is tartottam, sokszor éreztem, hogy túl nagy a táv.
Eljutottam a bűvös 100 km – ig Debrecen – Nyíregyháza oda és vissza ! Egy napba telt és nagyon elfáradtam, de nagyon jó érzés volt, hogy sikerült. Sajnos még ezzel nem sikerült még teljesen helyre jönnie a lábamnak. Közben az orvos javaslatára elkezdtem a kocogást is, majd igazából teljesen áttértem a kerékpár helyett a kocogásra a kettő már túl sok volt. Bár a kocogás nehezebb volt , de hatékonyabbnak éreztem és ez volt igazából a célom.
Hasonló módon növeltem a távokat, mint a kerékpárnál. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy képes lettem 10 km kocogásra, majd hamarosan a futás lett a kocogásból. Igyekeztem, hogy kicsit gyorsabb legyen a tempó, a távot viszont nem emeltem tíz kilométer fölé.
Közben megkezdtem a középiskolát és itt kaptam igazából olyan indíttatást amit a mai napig igyekszek folytatni. Az egyik osztálytársam komolyan futott már mire elkezdtük az iskolát és mesélte, hogy teljesítette a maratoni futást Budapesten. Többször beszélgettem vele és aztán úgy döntöttem, hogy szeretném én is teljesíteni a maratoni távot. Be is neveztem a soron következő budapesti maratonra.
Sajnos a részletekről keveset beszéltünk.
Ő lényegesen többet edzett mint én és sokkal több kilométert futott havonta, mint utólag kiderült. Én a verseny előtt sohasem futottam igazán hosszú távokat ennek következményét tapasztaltam is verseny közben. Az akkori Népstadionnál volt a rajt, a mai versenyekhez képest lényegesen kevesebb létszámmal.
A frissítőpontok hasonlóan voltak öt kilométerenként, de szerényebb volt az ellátás mint manapság, viszont elegendő . Már akkor is tudták a szervezők a futók szükségleteit.
Nagy élmény volt futni a fővárosban hiszen ez volt az első ilyen alkalom részemről. Teltek a kilométerek a fordítónál még rendben voltam viszont úgy 25-26 kilométer körül kezdtem fáradni, nem voltam hozzászokva az ilyen hosszú távhoz. Szerencsére az út mentén sokan szurkoltak ami erőt adott, de egy idő után kénytelen voltam sétálni is, majd újra futottam. Egyre nehezebben tudtam újra elindulni, de azért sikerült.
A versenyt teljesítettem és ez volt a célom, nem pedig az idő. Nagyon elfáradtam, de megcsináltam. Megvolt az első maraton teljesítése !!!
A mai napig hasonló módon gondolom. Soha nem adom fel.
Legutóbbi hozzászólások