Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be

Ez a mondás ránk különösen igaz, mert …

Házasságkötésünk után feleségemmel az első utunk, ( nászutunk ) Bulgáriába hálókocsis vonattal történt. Hosszú volt, mert a vonat sűrűn megállt, sokszor megálltunk kicsinek tűnő településeken, helyeken.

A megérkezést követően viszont a hely kárpótolt bennünket. A feleségem először volt tengerparton, én előző évben már voltam Horvátországban, így volt összehasonlítási alapom. Gondolok elsősorban arra, hogy Horvátország partja elsősorban sziklás, ami megnehezíti a fürdőzést, Bulgária viszont főként homokos könnyen megközelíthető a part.

Nagyon tetszett mindkettőnknek a tenger.Már akkor is hosszú túrát tettünk az egyik nap a parton kb. 30 kilométert. Kora hajnalban indultunk este pedig busszal mentünk vissza a szállásunkra. Sajnos eltelt az idő és ismét vonaton voltunk, de már hazafele.